Ezredik mérés
"Az ezredik mérési megbízást kapta a bajai cég a napokban"
Egy regionális napilap (Petőfi Népe) 2010. decemberében többek között egy díjról számolt be, melyet cégünk kapott a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.
részlet a Petőfi Népe 2010. december 21-i számából
Bács-Kiskun Megye Gazdasági Fejlesztéséért díjat kapott a kamara vezetésétől a bajai Akusztika Mérnöki Iroda Kft., amelyet Tan Attila ügyvezető igazgató vett át Gaál József megyei elnöktől. A Cég, mely a harmadik éve tagja a kamarának 1996-ban alakult, 2005-től működik Kft-ként. Jelenleg Baján 17, Budapesten 2 dolgozó látja el a megbízásokat, melyek száma éppen a múlt héten lépte át az ezret – nyilatkozata lapunknak büszkén az ügyvezető igazgató.
A cég környezetvédelmi és munka-egészségügyi – zaj-, rezgés-, levegőtisztasági, megvilágítási – méréseket végez szerte az országban, illetve külföldön is. Baján például egy nyolcállásos medencés teherkikötőnél dolgoztak, míg Foktőn a 600 ezer tonnás biodízel-sajtoló üzem építésénél készítettek több hatásvizsgálatot. Munkatársaik Kecskeméten a Phoenix-Mecano Kecskemét Kt.-nél vagy a Hilti cégnél is dolgoztak.
Az elmúlt 5 héten a kolontári vörösiszap-katasztrófa légszennyezési értékeit rögzítették egy budapesti céggel közösen a Mal Zrt. felkérésére. Kaptak megbízást a négyes metró alagútját fúró cégtől, mértek zaj-, és légszennyezést az M0-s, az M3-as és az M6-os autópálya mentén is. Nem csak idehaza, de külföldön is számítanak a cég tudására. Európa talán legnagyobb kikötőjében a hatezer hektárnyi területű- romániai Constancában készítettek zajtérképet.
Tan Attila vallja, hogy a környezettudatos nevelés alapvetően befolyásolja a fiatalok természet és társadalom kapcsolatáról alkotott képet. Ezért is tartanak az általános és a középiskolában foglalkozásokat. Bemutatókat tartanak a zaj-, a por-, a levegőtisztaság-mérő készülékek segítségével. Mint mondta: részben ennek az önként vállalt nevelési-oktatási tevékenységnek is köszönhető, hogy a kamara díjjal ismerte el a munkájukat. Az ügyvezető ezúton is szeretné megköszönni a kamarának az elismerő díjat, külön köszönetet mond a cég dolgozóina a kiemelkedő munkáért!
