Jelenlegi hely

Híreink (nem csak) a munkaegészségügy és környezetvédelem világából

Az ország egyik legnagyobb mérőszervezeteként igyekszünk tapasztalatainkkal segíteni a piac szereplőit. Társadalmi szerepvállalásunk mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy célzott tanácsokkal, esetenként szakmai hírek publikálásával segítsük a cégek munkavédelmis, környezetvédelmis szakembereit, cégvezetőit legyen az egyszemélyes vállalkozás vagy multinacionális cég.

Igyekszünk a mindennapi életből merített problémákat körüljárni, gyakorlatias tanácsokkal segíteni az Önök munkáját. Amennyiben a felvetett témakörben kérdéseik lennének azt az adott témáknál hozzászólás formájában is közzétehetik, de kereshetik kollégáinkat közvetlenül is.

Hír létrehozva: 2018. március 24.

A nálunk még mindig népszerű dízel gépkocsik hanyatlása újabb állomásához érkezett. A 2015-ös botrány után 3 évvel ismét pofont kaptak a dízelautó gyártók. A két német város után sorra jelentik be, hogy hol akarják kitiltani a belvárosokból Euro 5 és attól rosszabb minősítésű motorokkal felszerelt gépkocsikat.

Hír létrehozva: 2018. február 5.

A formaldehid besorolása megváltozott, rákkeltő 1B kategóriába került. A változásokat a Biztonsági Adatlapoknak már tartalmaznia kell.

A Bizottság 605/2014/EU rendelete (M8 módosítás), 2014. június 5., a műszaki és tudomá-nyos fejlődéshez való hozzáigazítása céljából több anyag besorolását megváltoztatta, többek között a formaldehidet Carc. 1B kategóriába sorolta, címkézésnél a GHS08 veszélyt jelző piktogramot és H350 figyelmeztető mondatot fel kell tüntetni.

Hír létrehozva: 2017. december 25.

Az idén is megrendezésre került az ÖKOINDUSTRIA 2017, mely Közép-és Kelet Európa jelentős környezetipari szakkiállítása. A rendezvénynek idén a Vasúttörténeti Park adott otthont, melyen az Akusztika Mérnöki Iroda Kft is képviseltette magát. A kiállítás az innovatív környezetvédelmi technológiák és szolgáltatásokra fókuszált, így a bajai cég ezen fejlesztéseit mutatta be. A kiállítás fővédnöke Dr. Áder János Köztársasági Elnök volt, aki a záró napon meglátogatta a Kft standját is.

Hír létrehozva: 2017. augusztus 14.

Az Akusztika Mérnöki Iroda Kft. vállalja üzemi kárelhárítási tervek elkészítését és felülvizsgálatát is, ezért összefoglaltuk a témával kapcsolatos gyakori kérdéseket és válaszokat.

Hír létrehozva: 2017. június 2.

Magyarország újdelhi nagykövetsége közreműködésével, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szervezésében és képviseletével igen nagy érdeklődés mellett, öt magyar cég, köztük az Akusztika Kft is bemutatta termékeit, szolgáltatásait:

Link: http://tdf.kormany.hu/a-hazai-smart-city-es-viztechnologiai-megoldasok-i...

Hír létrehozva: 2017. május 16.
Tisztelt Partnerünk!

Örömmel értesítjük az Akusztika Mérnöki Iroda Kft-t érintő lényeges változásokról, azaz a meglévő környezetvédelmi szolgáltatási körünk új környezetvédelmi iparággal történő bővítéséről és az ehhez kapcsolódó ügyvezetőváltásról.

Hír létrehozva: 2016. december 13.

A 2016 évi munkavédelmi ellenőrzések többsége lesújtó eredménnyel zárult. A sorozatban feltárt hiányosságok azt bizonyítják, hogy a magyarországi cégek a rendelkezésükre álló segítséget nem használják ki kellő hatékonysággal.

Hír létrehozva: 2016. október 28.

A vízkészletjárulék kiszámításáról szóló 43/1999. (XII. 26.) KHVM rendeletet a 34/2016. (VIII. 2.) BM rendelet több ponton módosította a hatékony víz-árpolitika kialakítása érdekében.

Hír létrehozva: 2016. október 4.

Üzemi létesítmények zajvédelmi hatásterületére vonatkozó előírásokat a 284/2007. Korm. rendelet tartalmazza.
A határterületet kötelező meghatározni előzetes vizsgálati eljárásokban, környezeti hatásvizsgálatokban, egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban és környezetvédelmi felülvizsgálati eljárásban.

Hír létrehozva: 2016. szeptember 30.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 29. § (7) bekezdésese szerint mentesül a vízgazdálkodási bírság fizetése alól az a létesítő, aki a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLI. törvény hatálybalépését (2016. VI. 4.) VI. megelőzően vízjogi engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízi-létesítményt, ha annak vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2018. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak.

Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!