Negyedéves bevallások

Ezen az oldalon az aktuális negyedévben felmerülő kötelezettségek, határidők bemutatásával igyekszünk látogatóink segítségére lenni, konkrétan ami a környezetvédelem területén szükséges bevallások, befizetések határidejét illeti.

Ha Ön úgy érzi, hogy segítségre szorulna a kitöltést illetően, akkor az oldal alján levő linkeken elérheti az adott szakterület szakértőit. Keresse kollégáinkat bátran!

2012. I. negyedévi
kötelezettségek, határidők

Január
január 11. KB, HK
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 164/2003. (X. 18.) Kormány rendelet 10. § b. pontjának értelmében a veszélyes hulladékot kezelők negyedéves bejelentésének határideje a III. negyedévet követő hónap 8. munkanapja.
Rendszeres adatszolgáltatásra telephelyenként a hulladék kezelője, továbbá az a termelő kötelezett, amely esetében a gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatottak száma eléri a 10 főt, vagy a tárgyévben telephelyen keletkezett (birtokolt) hulladékok összes mennyisége meghaladja a veszélyes hulladék esetében meghaladja a 200 kg-ot, nem veszélyes termelési hulladék esetében meghaladja a 2000 kg-ot, inert hulladék esetében meghaladja az 5000 kg-ot.

A bejelentőlap a rendelet 4. és 5. számú mellékletében megtalálható.

január 15. VKJ
A nagyfogyasztók vízkivétel után fizetendő Vízkészlet Járulékának (VKJ) negyedéves bevallási és befizetési határideje, amely a IV. negyedévet követő hónap 15. napja.
A nagyfogyasztók tényleges vízkivétel után fizetendő IV. negyedéves vízkészletjárulékának (VKJ) "B" és az üzemi fogyasztók "E" bevallási és befizetési határideje, amely a III. negyedévet követő hónap 15. napja.
január 15. VKJ
A vízkivétel után fizetendő Vízkészlet Járulék (VKJ) éves bevallási és befizetési határideje, január 15.
Február
február 28. Felügyeleti díj
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 96/B. §-a alapján, aki az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, éves felügyeleti díjat köteles fizetni.
A díj mértéke:
  • A felügyeleti díj mértéke 200.000,- Ft
  • Az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozó nagy létszámú állattartási tevékenység esetében a felügyeleti díj mértéke 100.000,- Ft.

Befizetés határideje:
A felügyeleti díjat előre a tárgyév február 28-ig kell megfizetni. Aki az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozó tevékenységét év közben kezdi meg, a felügyeleti díj arányos részét fizeti meg, az engedély jogerőre emelkedését követő 30 napon belül.
A befizetés módja:
A területileg illetékes Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség számlaszámára átutalással történik. A Közlemény rovatba a "Felügyeleti díj" hivatkozást fel kell tüntetni.

Március
március 1. HBK, HK
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 164/2003.(X.18.) Korm. rendelet szerint a rendszeres adatszolgáltatásra kötelezettek a nem veszélyes hulladékról kezelésre történő átvételének esetében a tárgyévet követő év március 1. napjáig szolgáltatnak adatot.
Rendszeres adatszolgáltatásra telephelyenként a hulladék kezelője, továbbá az a termelő kötelezett, amely esetében a gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatottak száma eléri a 10 főt, vagy a tárgyévben telephelyen keletkezett (birtokolt) hulladékok összes mennyisége meghaladja a veszélyes hulladék esetében meghaladja a 200 kg-ot, nem veszélyes termelési hulladék esetében meghaladja a 2000 kg-ot, inert hulladék esetében meghaladja az 5000 kg-ot.
A bejelentőlap a rendelet 4. és 5. számú mellékletében megtalálható.
március 1. HT
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 164/2003.(X.18.) Korm. rendelet szerint rendszeres adatszolgáltatásra kötelezettek a keletkezett hulladékról évente a tárgyévet követő év március 1. napjáig szolgáltatnak adatot.
Rendszeres adatszolgáltatásra telephelyenként a hulladék kezelője, továbbá az a termelő kötelezett, amely esetében a gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatottak száma eléri a 10 főt, vagy a tárgyévben telephelyen keletkezett (birtokolt) hulladékok összes mennyisége meghaladja a veszélyes hulladék esetében meghaladja a 200 kg-ot, nem veszélyes termelési hulladék esetében meghaladja a 2000 kg-ot, inert hulladék esetében meghaladja az 5000 kg-ot.
A bejelentőlap a rendelet 3. számú mellékletében megtalálható.
március 31. LM, LAL
A levegő védelméről szóló 306/2010.(XII.23.) Korm. rendelet 31.§. 1. pontja alapján az engedélyköteles, illetve a 166/2006/EK Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet (E-PRTR) I. melléklete szerinti légszennyező pont- és diffúz forrás üzemeltetője legkésőbb a légszennyező forrás működési engedélykérelmének benyújtásával egyidejűleg, vagy az előzőektől eltérő esetben legkésőbb a tevékenység megkezdése előtt a felügyelőség részére a Rendelet 4. melléklete szerinti adattartalommal levegőtisztaság-védelmi alapbejelentést (LAL) köteles tenni.
Az adatszolgáltatásra köteles légszennyező forrás üzemeltetője a levegőtisztaság-védelmi alapbejelentésben bekövetkező változásokat a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül köteles bejelenteni a felügyelőség részére.

A Rendelet 31.§. 1. pontja alapján az adatszolgáltatásra köteles légszennyező forrás üzemeltetője a tárgyévet követő év március 31-ig a felügyelőség részére a Rendelet 7. melléklete szerinti adattartalommal éves levegőtisztaság-védelmi jelentést (LM) köteles tenni.

március 31. LM/FL
A 310/2008. (XII.20.) Kormány rendelet hatálya alá tartozó, helyhez kötött hűtő- légkondicionáló és hőszivattyú berendezések közül a 3 kg vagy annál több ózonkárosító szabályozott anyagot, illetve fluortartalmú üvegházhatású gázt tartalmazó berendezések üzemeltetőjének alapbejelentést (létesítést követő 60 napon belül), és minden tárgyévet követően LM bejelentést kell készíteni.
március 31. PCB
A poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek és az azokat tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól szóló 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet 7. § (1) bekezdése szerint a PCB-t tartalmazó berendezések birtokosainak a 6. § szerinti nyilvántartás alapján a berendezések számáról, illetve a bennük levő PCB mennyiségéről és anyagi minőségéről, a berendezések megtisztítását végző, illetve a kezelésre jogosult gazdálkodó szervezeteknek a birtokukban levő hulladékká vált PCB-t tartalmazó és ártalmatlanításra átvett berendezések számáról, eredetéről, a PCB anyagi minőségéről, a PCB tartalmáról, továbbá ha van a birtokukban az elkülönített PCB anyagi minőségéről, mennyiségéről és eredetéről az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek bejelentést kell tenniük. A PCB-t tartalmazó berendezések birtokosainak a 6. § szerinti nyilvántartás alapján, a rendeletben meghatározott adatokról az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek bejelentést kell tenniük. A bejelentésre kötelezettek az alapbejelentést 2002. március 31-ig, ezt követően a változásjelentést minden év március 31-éig kötelesek benyújtani.
március 31. FAVI
A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004.(VII.21.) Korm. rendelet szerinti éves jelentést a tárgyévre vonatkozóan, a tárgyévet követő év március 31-éig kell benyújtani az illetékes környezetvédelmi felügyelőség részére, a jogszabály szerint adatszolgáltatásra kötelezettnek.
március 31. VAL, VÉL
A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004.(VII.21.) Korm. rendelet 30.§-a szerint az önellenőrzésre kötelezett kibocsátó köteles a szennyvíz kibocsátási jellemzőiről és a technológiai folyamatok üzemviteléről adatot szolgáltatni és a 27/2005.(XII.6.) KvVM rendelet 4. számú melléklete szerinti adatlapokat kitölteni és évente összefoglaló jelentést készíteni. A vízminőség-védelmi alapbejelentést (VAL lapok) csak az abban szereplő jellemzők változása esetén kell ismételten beküldeni a vízminőség-védelmi éves bejelentéssel (VÉL lapok) együtt a tárgyévet követő év március 31-ig.
március 31. Környezetterhelési díj
A környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény (Ktd.) alapján aki az engedélyhez kötött környezethasználata során a környezet terhelésével járó anyagot bocsát ki a környezetbe (a továbbiakban: kibocsátó), levegőbe, a felszíni vizekbe, illetve az időszakos vízfolyásokba, a talajba juttatott, a Ktd.-ben rögzített környezetterhelő anyagok minden egysége után, illetve a vízjogi engedély hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezés esetén környezetterhelési díjat köteles fizetni.

Akihez fordulhat:

környezetértékelési referens
kármentesítési és katasztrófavédelmi csoportvezető
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti